You hardly even notice
When I try to show you this
Song it’s meant to keep you
From doing what you’re supposed to
Like waking up too early
Maybe we could sleep in
I’ll make you banana pancakes
Pretend like it’s the weekend now
And we could pretend it all the time
Can’t you see that it’s just raining
There ain’t no need to go outside
But just maybe, hala ka ukulele
Mama made a baby
I really don’t mind the practice
Because you’re my little lady
Lady, lady love me
Because I love to lay here lazy
We could close the curtains
Pretend like there’s no world outside
And we could pretend it all the time
Can’t you see that it’s just raining
There ain’t no need to go outside
Ain’t no need, ain’t no need
Can’t you see, can’t you see
Rain all day and I don’t mind
Telephone singing, ringing, it’s too early
Don’t pick it up
We don’t need to
We got everything we need right here
And everything we need is enough
It’s just so easy
When the whole world fits inside of your arms
Do we really need to pay attention to the alarm
Wake up slow, wake up slow
But baby, you hardly even notice
When I try to show you this
Song it’s meant to keep you
From doing what you’re supposed to
Like waking up too early
Maybe we could sleep in
I’ll make you banana pancakes
Pretend like it’s the weekend now
And we could pretend it all the time
Can’t you see that it’s just raining
There ain’t no need to go outside
Ain’t no need, ain’t no need
Rain all day and I really really really don’t mind
Can’t you see, can’t you see
We’ve got to wake up slow
hiperkarma zöldpardon
legalább azt mondd meg hogy hová menjünk
az ostobákkal mihez kezdjünk
a szupersztrádám a hiperkarma
ez a sorsom nekem is meg lett írva
aki írta az az égből nézi
ott az első sorban ül és mégsem érti
csak bámul rám és az a legfőbb gondja hogy a
popcornjához miért nincs cola
azt a dobhártyát kicsit összébbhúzni
süket füllel könnyebb úszni
de ha engem hallgatsz melléd úsznak
a füleid nélkül is visszahúznak
hát ez van csak azt nem tudni
hogy te mi a faszér jársz el szórakozni
ha alszol szinte egész végig
csak akkor kelsz mikor a pultból kérik
és már olyan mindegy hogy mennyit is iszol
és olyan mindegy hogy mit is gondolsz
és marhára nem baj ha sosem bírtak
akik azt se tudják hogyan hívnak
ez az egész ha mi épp úgy vesszük
ahogy mindenki más is itt velünk együtt
igazi pedig csak annak tűnik
akik igazak azok az ilyet el nem tűrik
ez a helyzet ez csak a lóvét nyeli
aki megengedheti mind megengedi
a világ az ilyen és itt vagy benne
hát mondd meg nekem mi értelme van
a táncnak ha nem a szex meg a drogok
ami igazán kell ez az a dolog
ami eltűntet mint a szamarat a ködben
és mellettem vagy de messze tőlem
aki számít azt te sosem látod
aki valamit is akar az a jóbarátod
aki megesküszik hogy jóbarát vagy
pedig többnek tart mint egy jóbarátnak
az a sumák fajta az sosem mondja
csak nevetgél hogy neki nincsen gondja
pedig elevenen eszi meg a penész érted
sokra képes aki szeret téged
és hiába mondod hogy sosem kérted
és hiába mondod hogy azt nem lehet
és te hiába látod hogy szép az élet
ha nem látja senki más cseszheted
vége.
Itt a lényeg: blogvelő
2009. június 1., hétfő
18:13 Költözés
A virtuálisan már korábban is halottá nyilvánított blogom ezúttal elköltözik, mitöbb, integráltatik egy nagy, a világ szebbé tételét szolgáló egészbe. Az új cím ideiglenes, de azért itt a link, újabb költözés várható három héten belül. Kösz a halakat!
-Majdnem vettem egy lakást, de az utolsó pillanatban összedőlt (csak az üzlet; a lakást csak aláducolták).
-Nyomtatásban is megjelentem, de csak úgy, ahogy már korábban is onlájn, szóval nincs link (meg egyébként is nehéz lenne belinkeni egy újságot). Az onlájn dolgok is bővültek, de azt sem linkelem be, mert nem lesz ez egy ilyen linkelős hely. Aki keres, talál. He.
-Elvesztettem minden adatot a gépemről, legfeljebb csak félig a saját hibámból.
Pár napja úgy érzem magam, mintha álmodnék. Nemcsak azért, mert csupa-csupa jó dolog történik, hanem azért is,mert úgy történik, mintha csak álom lenne. Egészen abszurd módon történnek az események, régi figurák bukkannak elő, sztereotípiák kelnek életre, meg még számtalan sok vicces dolog van. De elhatároztam, hogy nem leszek szomorú, ha felébredek, mert álmodni jó.
Telnek-múlnak az idők, íródnak az irományok, majd, majd, onlájn is, egyszer.
Ma már haza, reggel hó esett, aztán a nap süt, voltam szép helyeken is, bármilyen hihetetlen. Íme.
Aztán még volt egy színházi élményszerűség is, Don Quijote, melyről nemes gondolataim onlájn fognak lecsapódást nyerni egy később belinkelendő médiumban (majd...), és volt hóesés, mely megörökíttetett, ugyanis betetőzte a lokális giccsiádát, melyről még mindig tartozom bár alapvető képirodalommal, de ez most halaszthatatlan.
Megfigyelésre javasoltatik a színkombináción kívül a medveboltív alatti, kialhatatlan láng.
A színházba jövet hiánypótló kattintgatésba kezdtem, aztán most meg eleredt az eső, úgyhogy egyelőre ennyivel kell beérni - persze tudom, úgysem szabad az olvasóközönséget elárasztani mindenfélével,szóval ez most egy emészthető mennyiség.
Van dizájnja a fesztiválnak
Balra a vadonatúj stúdió és díszletraktár, amely szervesen illeszkedik a színházépület egységes stílusába.
A természet és a közszolgáltatás csodás összhangja, azaz a Szamost szolgai hűséggel követő nagyfeszültségű távvezeték - éjszaka kék fénnyel megvilágítva.
Na, ez már a mélyvíz. Képek még nincsenek, tudom, ez nem szép, volt szándék, de lettek más szándékok is, olvasói szempontból közvetlenül kevésbé jövedelmezők, tudom, de a íroiból annál inkább: dolgozni tetszettem egész nap, sőt, még most is, meg ezen túl is, lett egy interjú, és nagyon fel vagyok már készülve mindenféle további írásra: ezen kívül még kettő megy onlájnba, egy a presszbe, linkek lesznek majd, de még mennyire hogy, de most csak ez van, a hajsza kérem, meg mindenkinek az elnézését.
(Jó.)
Kolozsvár tényleg randa egy hely, kábelek mindenhol, csúnya/romos épületek, semmi egység, semmi városkép. Nagyon sok autó. Az autók és a kábelek városa. Meg az izléstelen karácsonyi díszeké, vagymi. Mert lámpák vanak, mindenhol, ügyesen elrejtve: minden bokorra esztétikusan rá van helyezve egy halom fehér kábel, sok lámpával, na ez a karácsonyi hangulat. Este nagyon szép.
A panzióban nem tudom, mikor takarítottak utoljára, de ez nem is fontos. Akartam venni papucsot, de elfelejtettem. Nem vészes. Reggelire hideg piritóst adnak, de meg lehet enni. Mindent meg lehet enni.
Ágyat váltottam, így most a működő fűtőtest mellett alszom és nem fogok fázni.
Büdös van, de van légkondi. Nem tudom, hogy ez Európa, vagy a huszonegyedik század.
A legkülönösebb a nyelvi/kulturális helyzet. Néha csak magyarok vannak körülöttünk, de általában reménytelennek tűnik, hogy magyar feliratot találjunk, hát még éttermet vagy nemistudom. És – bár valószínűleg mindenki tud annyit magyarul, amire nekünk szükségünk lenne – nem is merül fel bennünk, hogy magyarul próbáljunk kommunikálni csakúgy, egysezrűen nem olyan a hangulat. Lehet, hogy rosszul tesszük.
Voltunk viszont színházban. Bűn és bűnhődés/Bulandra/Kordonszkij. Soha nem élveztem még ennyire olyan előadást, amiből egy szót sem értettem. Sőt, azok között is kiemelkedik, amiket értettem. Hat meggyőző színész, világos koncepció, letisztult látvány és pontos mozgás. Hihetetlen energiák.
Hosszú szünet volt, igen, megesik ez néha, tudom, szomorú, de ez ellen nincs orvosság.
Pedig volt sok minden. Hajónaplopás, gyakorlótanítás, Kortárs Drámafesztivál, Barcelona, talán még Amsterdamról sem esett szó, pedig.
De ezekről most nem szólok (pedig…), mert más ok van az írásra. Bejegyzéssorozat kövezkezik napokra tördelve, egyelőre kérdéses időközönként frissítve – internethozzá(nem)férés függvényében.
De mié? Az UTE-é, de nem kell megijedni, sportól nincs szó, csak színházról, méghozzá fesztiválról, Kolozsvárról, Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiváljának egy hetéről. Robival ketten képviseljük magunkon kívül azokat, akik szerény személyünket megfelelőnek tartják arra, hogy képviseljük őket, ilyen módon királyi dolgunk van. Vártak például kedvesen a buszállomáson, elhoztak a panzióba (nyugdíj), bevittek a színházba, kaptunk velkámpekket mindenféle termékkel (papír, papír, papír).
Kolozsvárból még csak egy rövid sétát sikerült látni, de úgy tűnik, hogy jól csiripelték a madarak, hogy nem a világ száz legszebb városának egyikébe sikerült eljutni.
És még az órát is át kell állítani – még jó, hogy nincs.
Dilemmázás folyt mostanában, amolyan mileszvelünkhanagyokleszünk-féle, lehetett persze reménykedni bizonyos események bekövetkeztében, hát tessék, itt a vége, this is a beginning of a beautiful friendship.
Az egyik hétvégi célom, hogy minden zenét meghallgassak, ami a héten belement a fejembe kódolgatás közben, és nem tudtam meghallgatni. Ez körülbelül negyven órányi zenehallgatást jelent, ezek szerint alhatok nyolc órát.
A viccelődést félre téve megjegyzendő, hogy középtávon szerethető a napi nyolc óra munka, nem tudom, miért, de még mindig szeretek hulla lenni a nap végére, különösen, ha fizetnek is érte.
Talán mintha ritkán írnék mostanság, elönt az itthonlét meg anemitthonlét, most például Brémából egyenesen jöttünk haza, repültüng szárnyilag, Barnával haza két nap után, mert odamentünk, szinteingyen, csouchsurfingileg, ami hát egy jó dolog. Bréma kedves város, bringák, villamosok, kedves házak és sörszag. Álljon itt egy tábla, emlékül.
Tyú, hogy repül az idő, az ember egy kicsit nem figyel oda, és már el is felejti, hogy vágni kell, meg feltölteni. Ez biztos ilyen elfojtás-dolog. Mindegy. Itt az utolsó párizsi. Nem csak Párizstól búcsúzunk benne, hanem (>).
Megyek haza. Tulajdonképpen ehhez nincs is most hozzáfűznivalóm, vagyis van, csak nem fűzöm hozzá. Érdemes ilyen blogbejegyzéseket csinálni, ugye?
De hogy valami értelme is legyen, közlöm, hogy videoblog-epizódok következnek most majd igen nagy sűrűséggel és némi késéssel, hát ez történik, amikor az embernek nincs stábja, és az utolsó órákban nem a gép előtt ül, hanem világot lát.
Lehet, hogy csak xenofób-fóbiám kezd kialakulni, de az utolsó napok ügyintézései közben érdekes dolgok történnek.
Tegnap a bankban az ügyintéző egy fintorral átpasszolt a szomszédnak, szíveskedjen ő foglalkozni a möszijő étranzsé-vel.
Ma pedig, amikor időpontot kértem a kollégiumi kijelentkezéshez (a procedúra külön megérdemelne egy bejegyzést, de ezt most inkább hagyjuk), a következő párbeszéd zajlott le köztem és az egyébként nagyon kedves hölgy között:
- Szóval elutazik Franciaországból.
- Igen.
- Szomorú. Vagyis tulajdonképpen jó, találkozik a családjával.
- Igen, már várom, hogy otthon legyek.
- Ön milyen nemzetiségű?
- Magyar vagyok.
- Aha, Magyarország. Magyarország... Magyarország... Tudja, mit itt Franciaországban Magyarországgal... messze van... zűrös hely... sok az agresszió... Lehet, hogy akkor nem is olyan jó elmenni?
Ma megvettem az utolsó rekesz (csomag?) ásványvizemet. Még van egy adag kávém. Kinéztem a Pompidou tetejéről, most már tudom, hogy hiányozni fog.
Tegnap a metrón egy közepesen ittas koldus afrikai gyerekek svájci síeltetésére gyűjtött, és legalább öt percen keresztül szónokolt, ezzel beverekedte magát a halhatatlanok közé. Nem csak az utána közvetlenül fellépő hegedűsnél, hanem az azután következő szabadulóművészeti produkciónál is maradandóbbat alkotott. Ez utóbbinak persze talán nem is volt ez a célja, ki tudja.
Tegnap kétszer is eláztam, és mindkétszer jó volt. Pedig még nincs is nyár.
Tegnapelőtt szétesett az esernyőm. Ez már a második itt, Párizsban.
Párizsinak lenni csak azért nem jó, mert az embert ledarálja egy marha nagy gép, aztán műanyag hurkákba töltik, végül meg felszeletelik.
Párizsban lenni azért jó, mert.
Színház az egész világ, és színész benne minden villamos.
A virág és ami helyette van - botrány Versailles-ban. Sok mindent ideírhatnék abból, ami a videóban van, de inkább olyat írok ide, ami nincs. Például nincs benne tökfőzelék. De mégjobb példa, hogy nincs benne Dávid sem, pedig ez alkalommal két szempontból is hatással volt művészetemre. Úgy bizony.
Van nekem ez a kedves texasi tanárom, akinek egy igen tanulságos vesszőparipája a következő:
(D) use unnecessary "filler words" like--Thus, Therefore, Moveover,
Indeed, First, Next, in Conclusion-- only when absolutely necessary,
which in most cases is never. If your paper is littered with these filler words, please edit them out
És akkor én most mit mondjak a felnövekvő generációnak?
Itt van ez a hír, azt mondja, megbüntetik a kórházat, amelyikben leesett a néni a műtőasztalról. Aszongya:
"A kórházban azt mondták, elfogadják a döntést, és igyekeznek jobban
odafigyelni, például úgy, hogy amíg nem rögzítik a beteget, szorosan
ott állnak a műtőasztal mellett"
És erről nekem eszembejutott a rövidke színes, amit a mai 20 minutes című helybéli metro-klónújságban olvastam, amely röviden tudósított egy idős úr haláláról, amely azért következett be egy elővárosi vonaton, mert szívrohamot kapott, miközben két pain au chocolat-t védelmezett meg attól, hogy két hajléktalan eltulajdonítsa azokat tőle, a hír pedig a következő mondattal fejeződött be:
"Le trafic a été légerement perturbé." [Enyhe fennakadások voltak a forgalomban.]
Most pedig már csak igazán szabadon asszociálok arra, ahogy ma az RER egyik állomásán húsz percen át vesztegelve a vonat vezetője percenként tudósított a Gare de Lyon-nál történt incident voyageur mentési munkálatainak állásáról.
Az úgy volt, hogy kaptam az én Barna barátomtól szép zenét, meg mendegéltem a városban, ahol láttam szépeket, összegyűrtem, és lett belőle egy wetterpanorama-sítlusú izé. Nyugalom, hidegvér, szélesvászon.
Az történt kéremszépen, hogy elmentem izmot gyúrni, a sajátomat, úgymond testépítek, zsírtégetek, izomagy leszek menten. Nem is olyan ijesztő ez a dolog, lehet,hogy rendszert fogok belőle csinálni, végülis relatíve ingyen van, és egyelőre semmi bajom nincs tőle, leszámítva, hogy hazajövet hirtelen nagyon magasnak tűntek a lépcsőfokok. De majd ez is elmúlik.
Repül az idő, mint mindig. Megint Ferihegyen ülök és várom a gépem, hogy aztánkét óra múlva a világ másik felén legyek, vagy ha azt nem is, legalább Európáén, azon a messzi helyen, ahol szintén otthon vagyok.
És mégcsak videó sem született mostanában, pontosabban nagyon sok dolog van, amiből majd lesz egy nagyon kicsi valami. Mert én így szeretném.
Aztán ötésfélhét múlva megint itthon, akkor már végleg, addig meg egy kis Párizs, London, meg még ki tudja, mi.
Még el sem csitultak az előző videó fölött keletkezett heves viták, máris itt a méghevesebb esőben készült jubileumi, tizedik videó. Frappáns helyett rövid, színes helyett szürke, de a miénk.
Nem szép dolog bántani az olimpiai lángot, de ennél még sokkal-sokkal kevésbé szebb dolog embereket bántani. Ezt elég sokan gondolják így, csak azért merem mondani.
Igazi, akciódús, félélő közvetítés Andris videoblogján.
Csak megjegyzem, hogy kétszer írtam meg egy bejegyzést, és mindkettő eltűnt valahol. Pedig nem kellett volna nekik, mivel arról szólt mindkettő, hogy már bizony három évesek lettünk Zsuzsival. Haj, haj.
Bár idejét múlt dolog valamit azzal reklámozni, hogy "jó,vedd meg", ezesetben egyszerűen nincs szükség másra. Exkluzív, zenés, táncos, celebszpottingos. Erre igazán érdemes volt várni.
Életemben először ünnepeltem meg ma igazán március tizenötödikét. Nem patetikusan, nem mámorosan, nem nagyokat dobbanó szívvel, sokkal őszintébben. Úgy, hogy azt éreztem, jó magyarnak lenni. Miért kell ehhez külföldre menni?
(Köszönet a Párizsi Magyar Inzézetnek, no meg nem kicsit Ferenczi Györgynek & co. Videó egészen exkluzív interjúkkal, zenével, satöbbivel talán holnap.)
Szaladni a nagyváros másik végén az utolsónak hitt metróért, majd az utolsónak hitt RER-ért, majd az utolsónak hitt másik RER-ért (kéne valami Navigo-alapú időmérőt szerelni mondjuk a Chatelet - Les Halles két végére, és a hónap leggyorsabbjait megajándékozni), francia Krétakör-plakátot venni, meg Párizsposztert, ingyen vacsorálni az egyetemi étteremben az összes CROUS-séfek legjobbjai által rittyentett csodavacsora keretében (az istenek Nanterre-re néztek), benyomni egy jambonfromage-t és egy aulait-t a könyvtárban, közben Normandiáról elmélkedni és operamenetrendet tervezni, ez az élet. Itt.
Megyek, valamikor megnézem, hogy lejt-e még a Rue Cujas sarka.
